A csoda létezik, a csoda ott van körülötted, benned. Eljön az idő mikor majd minden a helyére áll, és felhőtlenül boldog lehetsz. Mikor majd azt veszed észre, hogy szárnyalsz, és sorozatosan pozitív dolgok történnek körülötted. Ne légy görcsös, csak engedd el magad, és a csoda jönni fog akkor mikor nem is számítasz rá...

Minden lehetséges

És amikor azt gondolod, hogy minden ajtó bezárult, mikor úgy érzed a padló alatt vagy 100 méterrel, akkor hirtelen meglátod a fényt, felcsillan,és megint újra és újra, egyre több van...elkezded követni őket, meg is érinted, és sodródsz velük tovább. Majd rájössz, hogy mennyi csoda van körülötted, csak enged, hogy ezek a csodák vigyenek magukkal...

Összeforrt

Mikor már nem jönnek a könnyek, mikor annyira szeretnél sírni, de hiába nem tudsz, mert ott belül annyira megerősödtél, hogy a szíved és az agyad blokkolja az emlékezőképességedet. Összeforrtak a sebek, de még fáj a heg, és ezzel nincs is semmi baj, azért fáj mert múlik, csak a valaha volt seb helye fáj. Gondolj bele abba, hogy milyen az amikor egy szempilla belemegy a szemedbe, borzasztóan töri, folyamatosan csak pislogsz, és mikor kihalászod a szempillát, utána is töri a helye egy darabig, majd észre sem veszed már, hogy elmúlt az a kellemetlen érzés...

Sebek

Eljön majd az idő, mikor minden fájdalmas seb begyógyul, mikor majd nem fáj. A heg örökre ott marad, hogy emlékeztessen bennünket, hogy útmutatást adjon. Míg égnek a sebek addig él a fájdalom...de mindez csak idő kérdése, a gyógyulás lassú folyamat, melyet nem lehet felgyorsítani, majd nyomtalanul, lassan, teljesen be kell gyógyulniuk, hogy újra teljes életet élhessünk a fájdalmaink nélkül.

Most

Mikor elmentél, összeomlottam, és azt gondoltam, nincs értelme tovább élnem...nélküled. És hirtelen teljesen magamhoz tértem, de VAN, van értelme az életnek, sőt...azzal, hogy elmentél, ráébresztettél arra, hogy milyen keveset éltem, és most...most végre élni fogok, nélküled, jobban mint bármikor előtte.

A titokzatos új kapu

Van az úgy, mikor a legnagyobb bánatodban, mikor már mindent reménytelennek hiszel, egyszer csak betoppan valaki az életedbe, teljesen hirtelen, őrülten, tele izgalommal, tele vadsággal. Örömet okoz, és szeretnéd, hogy ez az öröm megismétlődjön újra és újra...de valami visszatart, túl erős köztetek a bástya, és egyikőtök sem túl bátor ahhoz, hogy elkezdje bontogatni, csak lassan, lágyan a másik bástyáját és vele együtt a sajátját... Csak a félelem tart vissza, és arra vársz, és lehet, hogy ő is arra vár, de ha nincs bontás, csak félelem, akkor soha nem derül ki, hogy a közös bástya vajon milyen erős lenne...

"Takarítás"

Milyen furcsa, mikor elmegy a szeretett ember, és otthagy darabokban, tele kérdésekkel, befejezetlen gondolatokkal, mikor úgy érzed, soha többé nem tudod már másnak kinyitni a szíved. Mikor azt gondolod, hogy még minden rendbe jöhet...akkor az a bizonyos tőr még mélyebbre fúródik, és akkor azt mondod NEM, nincs több fájdalom, nem akarsz örökre boldogtalan lenni. És mikor végre eltűnik a homály a szemed elől, elkezdesz tisztán látni, tisztán érezni, józanul gondolkodni....és egyszer csak beleröhögsz a világba, mert nem vagy egyedül...és rájössz mennyi csoda van körülötted amit eddig észre sem vettél...