Van az úgy, mikor a legnagyobb bánatodban, mikor már mindent reménytelennek hiszel, egyszer csak betoppan valaki az életedbe, teljesen hirtelen, őrülten, tele izgalommal, tele vadsággal. Örömet okoz, és szeretnéd, hogy ez az öröm megismétlődjön újra és újra...de valami visszatart, túl erős köztetek a bástya, és egyikőtök sem túl bátor ahhoz, hogy elkezdje bontogatni, csak lassan, lágyan a másik bástyáját és vele együtt a sajátját... Csak a félelem tart vissza, és arra vársz, és lehet, hogy ő is arra vár, de ha nincs bontás, csak félelem, akkor soha nem derül ki, hogy a közös bástya vajon milyen erős lenne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése