A csoda létezik, a csoda ott van körülötted, benned. Eljön az idő mikor majd minden a helyére áll, és felhőtlenül boldog lehetsz. Mikor majd azt veszed észre, hogy szárnyalsz, és sorozatosan pozitív dolgok történnek körülötted. Ne légy görcsös, csak engedd el magad, és a csoda jönni fog akkor mikor nem is számítasz rá...

Minden lehetséges

És amikor azt gondolod, hogy minden ajtó bezárult, mikor úgy érzed a padló alatt vagy 100 méterrel, akkor hirtelen meglátod a fényt, felcsillan,és megint újra és újra, egyre több van...elkezded követni őket, meg is érinted, és sodródsz velük tovább. Majd rájössz, hogy mennyi csoda van körülötted, csak enged, hogy ezek a csodák vigyenek magukkal...

Összeforrt

Mikor már nem jönnek a könnyek, mikor annyira szeretnél sírni, de hiába nem tudsz, mert ott belül annyira megerősödtél, hogy a szíved és az agyad blokkolja az emlékezőképességedet. Összeforrtak a sebek, de még fáj a heg, és ezzel nincs is semmi baj, azért fáj mert múlik, csak a valaha volt seb helye fáj. Gondolj bele abba, hogy milyen az amikor egy szempilla belemegy a szemedbe, borzasztóan töri, folyamatosan csak pislogsz, és mikor kihalászod a szempillát, utána is töri a helye egy darabig, majd észre sem veszed már, hogy elmúlt az a kellemetlen érzés...

Sebek

Eljön majd az idő, mikor minden fájdalmas seb begyógyul, mikor majd nem fáj. A heg örökre ott marad, hogy emlékeztessen bennünket, hogy útmutatást adjon. Míg égnek a sebek addig él a fájdalom...de mindez csak idő kérdése, a gyógyulás lassú folyamat, melyet nem lehet felgyorsítani, majd nyomtalanul, lassan, teljesen be kell gyógyulniuk, hogy újra teljes életet élhessünk a fájdalmaink nélkül.

Most

Mikor elmentél, összeomlottam, és azt gondoltam, nincs értelme tovább élnem...nélküled. És hirtelen teljesen magamhoz tértem, de VAN, van értelme az életnek, sőt...azzal, hogy elmentél, ráébresztettél arra, hogy milyen keveset éltem, és most...most végre élni fogok, nélküled, jobban mint bármikor előtte.

A titokzatos új kapu

Van az úgy, mikor a legnagyobb bánatodban, mikor már mindent reménytelennek hiszel, egyszer csak betoppan valaki az életedbe, teljesen hirtelen, őrülten, tele izgalommal, tele vadsággal. Örömet okoz, és szeretnéd, hogy ez az öröm megismétlődjön újra és újra...de valami visszatart, túl erős köztetek a bástya, és egyikőtök sem túl bátor ahhoz, hogy elkezdje bontogatni, csak lassan, lágyan a másik bástyáját és vele együtt a sajátját... Csak a félelem tart vissza, és arra vársz, és lehet, hogy ő is arra vár, de ha nincs bontás, csak félelem, akkor soha nem derül ki, hogy a közös bástya vajon milyen erős lenne...

"Takarítás"

Milyen furcsa, mikor elmegy a szeretett ember, és otthagy darabokban, tele kérdésekkel, befejezetlen gondolatokkal, mikor úgy érzed, soha többé nem tudod már másnak kinyitni a szíved. Mikor azt gondolod, hogy még minden rendbe jöhet...akkor az a bizonyos tőr még mélyebbre fúródik, és akkor azt mondod NEM, nincs több fájdalom, nem akarsz örökre boldogtalan lenni. És mikor végre eltűnik a homály a szemed elől, elkezdesz tisztán látni, tisztán érezni, józanul gondolkodni....és egyszer csak beleröhögsz a világba, mert nem vagy egyedül...és rájössz mennyi csoda van körülötted amit eddig észre sem vettél...

Nincs szükség szavakra

Hazugság

Azt hiszem egyetlen gerinctelen hazugsággal el lehet érni a szeretet teljes megszűnését. Igen az eleje fáj, piszkosul fáj, mert tudod, hogy többé nem akarod. Nincs visszaút... ezért fáj, de gyors lefolyású, és egy szempillantás alatt kiírtja az érzelmeket.

Mennyit bír a szív?

"Mennyit bír a szív?

Várunk. Mindig szebbet, jobbat, okosabbat. Lázasan neszeljük a szerelmet. Vajon melyik utcasarkon toppan be az, akivel le tudunk élni egy életet. Aztán jön az egyik, megy a másik. Senki nem elég szép, jó vagy okos, mindegyiknek van valami kis hibája. Valakibe belecsorbul a bicskánk, a másikban el is törik, a harmadiknak pedig mi vagyunk túl inasak. Néha megtaláljuk azt az egy bizonyost.  Valahogy így definiálhatnánk a 21. századi párkapcsolati üreshalmazokat. Nehezen találjuk, s azok közül, akik megtalálták, még kevesebben tudják megbecsülni, vagy megtartani. Mindenkinél van szebb, jobb, vagy okosabb. Mindenki pótolható, sőt az emberek úgy rendezkedtek be erre a világra, hogy egyedül is képesek élni. De szerelem nélkül nem lehet. Amikor a boldogságban eltunyulunk, hamar elfelejtjük, milyen volt a rengeteg egyedül átvirrasztott éjjel, mennyire kegyetlen érzés volt sírni a legutóbbi szerelmi bánat után. A felgyorsult, instant világban nem ismerjük fel a valódi boldogságot és expressz sebességgel viharzunk el mellette. Kérdés az, hogy mennyit bír a szív? Hányszor vagyunk képesek talpra állni egy-egy csalódás után, és a repedéseket vajon sikerül-e ténylegesen befoltozni? Mi a kapacitása az öreg motornak odabenn? Mert amikor a másik egy vállrándítással továbbáll, akkor nem is sejti, mit hagy ott maga után. A szerelmi rehab után pedig újból felállunk. Legközelebb talán óvatosabbak leszünk, ám vannak akik sokadjára sem tanulnak a hibáikból. Melyik a könnyebb út: bezárni magunkat egy jól felépített bástya mögé, vagy újból és újból kitenni a lelkünk az esetleges csalódásnak annak reményében, hogy előbb vagy utóbb talán sikerül? Az az egy biztos: gyermekeinket megtaníthatjuk arra, hogyan ismerje fel a jó és a rossz közötti különbséget, felkészíthetjük az élet megannyi buktatójára, az anyagi biztonság kényelmes hálójában indíthatjuk útjukra őket, de arra senki nem tudja felkészíteni gyermekét, hogy a kegyetlen szerelmi bánat ellen hogyan védje meg magát. Mert a szívünk védhetetlen. Végül megállunk. Visszatekintünk hátunk mögé. Rájövünk, milyen irgalmatlanul sebesen szaladt el mellettünk az élet. Túl sokat válogattunk és semmit nem becsültünk eléggé. Akiket szerettünk, azoknak sosem voltunk elég csinosak és kedvesek. Akik pedig bennünket szerettek nagyon, azokat megbántottuk és otthagytuk. Magunk után mi maradt? Néhány beáztatott szemfestékes párnahuzat és fél tucat összetört szív. Mindig ez a vége." Sz. É.

Szárnyalni...

Néha szükség van arra, hogy szabadon szárnyaljunk, hogy semmi sem szabhassa korlátainkat. Hogy a szárnyaink ne ütközzenek akadályokba. És még nem futottál egyedül a réten, most futni fogsz, amint meglátod mennyi csodát rejt.

Lelkem lassú halála

Nehéz a lelkem, borzasztóan nehéz, minden lélegzet oly mélyre hatolóan fájdalmas, csak tekerget, csavargat, belém szúr újra és újra. Csupán egy szál tartja a lelkem utolsó darabját...csak próbálom visszatartani a lélegzetem, hisz ha csak akár  megszólalnék, leszakadna, s lelkem meghalna...

Elvitted a szívemet...

Jobbat

Azt hittem, hogy végre eljött az az idő, hogy igazán boldog lehetek, mert már megérdemeltem, járt nekem, és  mégis, tévedtem... Mikor azt gondolod, hogy megérkeztél, megérkeztél egy olyan ember mellé, aki annyira szeret, hogy soha nem tudna fájdalmat okozni...és egyszer csak ráébredsz, nála jobban soha nem tudott még senki igazi fájdalmat okozni...Mert Ő az Ő, és neki is  te vagy a mindene. És mégis...jön a hatalmas "pofon", melytől sokkot kapsz, és nem tudod felfogni a "pofon" súlyát, mert a "pofon" iszonyatos mértékére nincs magyarázat...

Magam

Mikor rájöttem, hogy saját magamat csakis saját magam teheti boldoggá, elkezdetem magam piszkosul szeretni.

Boldog leszek

Elhatároztam, hogy jól fogom magam érezni. Már csak azért is. Nem akarok összetörni, az élet túl rövid ahhoz, hogy keseregjek. Fájdalmas a múlton rágódni, nem akarok a jövőn ábrándozni, csak a jelent akarom. Egyszerűen csak nem szeretnék gondolkodni semmin, csak azt tenni ami épp örömet okoz, amitől abban az adott pillanatban jól érzem magam. Hiszem azt, hogy egyszer majd igazán boldog lehetek, és eljön az én időm, de addig is kihasználom az élet adta lehetőségeket, és megpróbálom, csak egyszerűen élvezni a jelent.

"Éjszakai gyűlölet"

Napok, hetek telnek el Nélküled. Hol párnába fojtom könnyeim, csak ölelve szippantom be megmaradt illatod. S, van úgy, hogy úgy érzem jól vagyok. Erőre kapok, és próbálom élvezni az életet. Este mikor egyedül vagyok, s úja eszembe jutsz összeomlok...újra és újra. Minden nap más, mikor újra összeomlok, újra fel kell, hogy építsem magam mire eljön a reggel, hogy senki se láthassa, hogy ott egészen legbelül, ott, darabokban vagyok.

Vigasz

A hiány nem pótolható, nem helyettesíthető. A vigasz csak átmenetei megoldás az üresség és a fájdalom kezelésére. Jöhet bárki, ha neked csak az, az egyetlen kell...

Létezik? Mit jelent?

Egy fogalom nem biztos még számomra. Létezik olyan, hogy szerelem? Mit jelent az, hogy szeretni? Tanulható? Vagy fejlődőképes? Ha végre megtaláltuk azt az embert akit szeretünk, szerelmesek vagyunk belé, miért hagyjuk el, miért? Létezik olyan, hogy szeretem, a szerelmem, de elhagyom? A szerelem fáj? Mi történik akkor, ha nem jönnek a könnyek ha fáj? Honnét tudjuk, hogy szerelmesek vagyunk, mit jelent az, hogy szerelem? 

Nincs tökéletes.

"Ha szeretsz valakit, és szakítotok, hová tűnik a szerelem?"

 Mindenemet odaadnám, hogy újra érezhessem, hogy az enyém vagy, hogy érezzem a tested melegét, hogy olyan közel lehessek hozzád, hogy halljam a szíved dobbanását... Összefonódva, úgy, ahogy csak Veled lehet.

Hibátlan...

Nem, nem rontottam el semmit. Tudom, hogy mindent jól csináltam. Az aprócska hibák kivételével nem vétettem súlyos hibát. Minden ember hibázik, mert nincs tökéletes ember. Én sem vagyok az Te sem vagy az, senki sem az. Egyet tudok csak, mindent amit tettem, csak is érted tettem, értünk. Nem sajnáltam a Rád fordított idő egyetlen percét sem, azért tettem, mert jó Veled. Akkor is jó, hogy ha épp nem vagy mellettem. Talán az egyetlen igazi nagy hibám, hogy ezen a rohadt világon, senki és semmi másra nem vágytam jobban, mint Rád...

Valahogy így...

Befolyásolás

Ha szeretsz valakit valamiért, önmagáért, a teljes lényéért, a jó és rossz tulajdonságaival együtt, és elfogadod így, akkor nem hagyhatod, hogy akárki is az ellenkezőjéről próbáljon meggyőzni. Csak a saját szívedre és eszedre hallgass, mert egy irigy ember, álljon is hozzád bármilyen közel, nem biztos, hogy a javadat szolgálja. De Te ezt nem láthatod, hát akard látni, nyisd ki a szemed, tedd helyre, s ne engedd betolakodni oda, ahol nincs dolga, és ne felejtsd el, azért továbbra is szeresd. A báránybőrbe bújt farkas sokáig felismerhetetlen. De igazán csak a saját lelkével lát az ember.

"Én szerettem a testvéremet. (...) Nagyon szerettem őt, de végül nem tudtam mellé állni... Képmutatás azt mondani, hogy szeretsz valakit, és mégis találsz hibát a cselekedeteiben? (...) Ennek a kérdésnek nem volt semmi értelme. A szeretetben nincsenek szabályok vagy előírások."

Brenna Yovanoff

Feje tetejére állt a világ

...hiszem, hogy az út amint járunk, közös...

Please...

Néma

Egészen némán szenvedek, legszívesebben ordítanék a fájdalomtól, a dühtől, a szerelmedtől. Tombolnék, és szétvernék mindent ami az utamba kerül. Üvöltve sírnék, s feküdnék egész nap, fel sem kelnék. De néma vagyok, nem beszélek, nem sírok, nem zokogok. Pedig jól esne, olyan igazán kizokogni és kidühöngni magam, de még tartom. Csak némán ülök, járok, kelek, nem beszélek. Csak ezen pár sor beszél helyettem. Kérdeznélek, ölelnélek, szeretnélek...beszélnék hozzád...minden percben Veled lennék...de nem, én csak némán szenvedek, hogy ne lássa senki, hogy belül darabokra estem. Néma külsőm halványan mosolyog, nem szól semmit, a belsőm tombol csak. Oly hangos, hogy szinte kihallom testem keserű ordítását, de nem, nem hallja senki...csak én. Lelkem és elmém fájdalmas zajt hallat, vissza kell tartanom, nem adom  meg magam nekik. Csak próbálom elnyomni a zajt...mi mást tehetnék...?

Mondj valamit

Kevés olyan dolog van amiért ne lehetne megbocsátani. Idővel a megbocsátás bekövetkezhet, ha a bántó fél bizonyít mindenek felett. Mindent meglehet beszélni, mindent meglehet oldani közös erővel, ez lehet hosszabb idő, de ha mindkét fél hajlandó tenni közös boldogságuk érdekében, akkor garantált boldogság a vége, és jobb emberré válnak, mert egymás által lesznek jobb emberek. Ha a szakadékból sikerül közösen kimászni, mindennel megbirkózni, akkor soha többé nem jöhet olyan csapás, melyet ne tudnának legyőzni. Mert a szerelem mindent legyőz. És igaz szerelem csak egy van. Ne felejtsük el, az igaz szerelem sem tökéletes, nincs tökéletes szerelem. A tökéletlenségek miatt lesz kerek. Tekintsünk minden problémára, veszekedésre úgy, mint egy megoldandó feladatra. Aki feladja az nem oldotta meg a problémát, a feladatot, a kihívást, nem akar jobb, több ember lenni a szerelmével együtt. Aki feladja, az nem szeretett soha... A lángoló tűz nem alszik ki soha, ha a láng kisebb lenne, hát tegyünk érte, növeljük vissza, akár a duplájára is, mert az igazi lángoló tűz nem alszik ki soha, olykor csak veszít az erejéből, csupán csak azért, mert figyelmeztet, figyelmeztet, hogy erősnek kell lenned, figyelmeztet, hogy raknod kell a tűzre...

Szeretnélek kitépni az álmaimból, hogy megölelhesselek, és mire eljön a hajnal visszateszlek. Reggelre szeretnék agyrázkódást kapni, hogy napközben elfelejtselek, s este újra magamhoz veszlek, majd az  összetört szívem darabjait egyetlen erős mozdulattal kiszakajtom, s közben újra agyrázkódást kapok...ezzel az egyetlen erős mozdulattal megszűnne minden, minden irántad őrzött emlékem és szerelmem...

Mint egy gyermek

Azt hiszem ha valaki megkérdezné, hogy, hogy szeretlek, azt felelném, hogy úgy szeretlek mint egy gyermek. Őszintén, tisztán, önzetlenül  és feltétel nélkül. Gyermeki ártatlansággal csodállak, és bízom...benned. Bűnbánóan kérek bocsánatot ha megbántalak és megbocsátok ha megbántasz... mert egy gyermek megbocsát...mindig...de nehezen felejt...

Ha tudnám, hogy utoljára ölelhetlek át, szorosabban, hosszabban tenném, elnyújtanám minden percét, csak ölelnélek a végtelenségig, s megállítanám az időt, a föld mozgását, hogy örökre ketten maradjunk a végtelenségben. Csak a karjaidban hevernék, mélyen a szemedbe néznék és csókolnálak forrón szerelmesen a végtelenben.

Fájdalom

Lassú a lélegzetem, nehéz a mellkasom, a hátamon teher, nagy teher ül, mely lassan bizsergetve nyom egyre lejjebb, szeretném visszanyomni, de nem bírom. Csak nyom, próbálom ledobni, de mágnesként tapad rám a súly. Hát mit tegyek? Szeretlek! És gyűlöllek! Nem tudom már melyik az erősebb, de a teher nyom, lassan földre kényszerít...nem akarom. Csak ölelni akarlak, erősen, mindig...örökké...

Az ajtó MÉG nyitva, de lassan, fájdalmasan nyikorogva záródik. Küzdök ellene, ki-ki támasztom, ahogy közelebb ér az ajtófélfához, nem akarom, hogy bezáródjon. Egészen nehéz az ajtó, fáj visszatartanom, mert nem akarom, hogy bezáródjon, de egyre csak zajosan nyikorog, nehéz teste egy beljebb záródik, s gyönge testem, mely fékezhetetlen, gyengül. Érzem ahogy karjaimból kiszökik az erő, a hátamon 100 kilónyi súly, nehéz a mellkasom, nem kapok levegőt...még küzdök... Már csak az egyik karom húzza vissza a súlyos ajtót, másik elgyengült karom tartja a nehéz, rozsdás, hatalmas lakatot. Minden perc 100 évnek tűnik, elernyedt testem némán összerogyva támaszkodik, vár,... csendesen, fájdalmasan, szelíden az ajtót támasztva, mely lassan, fájdalmas nyikorgást hallatva, ritmusra lassú szívem dobbanásával közeledik az ajtófélfához...

A tátongó űr betemethetetlen ha nem Vagy itt mellettem, egészen közel, szorosan, ölelve, csókolva...szeretve...

Miért szeretlek?

Hogy mit szeretek benned? Nem lehet igazán szavakba önteni. A lábujjad hegyétől a fejed búbjáig, minden tökéletlenséged és rossz tulajdonságod ellenére. Szeretlek akkor is ha éppen haragszom Rád. Szeretlek akkor is ha épp nem vagy jó formában. Szeretlek akkor is, ha épp menekülsz a világ elől. Szeretlek a hibáiddal együtt.

Igaz szerelem

Az igaz szerelem örök, és nem múlik el egy ajtócsapástól, egy kimondott fájdalmas mondattól. Az igaz szerelem türelmes, megbocsátó és sírig tartó.

Tombol bennem a fájdalom, az üresség...és mégis érzem, várnom kell Rád. A türelmes  idő elhozza a megbocsátás pillanatát, hogy újra, és jobban tudjalak majd szeretni. Mert hiszem, hogy a lángoló szerelem tüze képes összeforrasztani a szakadékot, és mire kitavaszodik, ott már virágos rét húzódik, ahol  kéz a kézben, lelkünk összeérve, el sem engedve...