Az ajtó MÉG nyitva, de lassan, fájdalmasan nyikorogva záródik. Küzdök ellene, ki-ki támasztom, ahogy közelebb ér az ajtófélfához, nem akarom, hogy bezáródjon. Egészen nehéz az ajtó, fáj visszatartanom, mert nem akarom, hogy bezáródjon, de egyre csak zajosan nyikorog, nehéz teste egy beljebb záródik, s gyönge testem, mely fékezhetetlen, gyengül. Érzem ahogy karjaimból kiszökik az erő, a hátamon 100 kilónyi súly, nehéz a mellkasom, nem kapok levegőt...még küzdök... Már csak az egyik karom húzza vissza a súlyos ajtót, másik elgyengült karom tartja a nehéz, rozsdás, hatalmas lakatot. Minden perc 100 évnek tűnik, elernyedt testem némán összerogyva támaszkodik, vár,... csendesen, fájdalmasan, szelíden az ajtót támasztva, mely lassan, fájdalmas nyikorgást hallatva, ritmusra lassú szívem dobbanásával közeledik az ajtófélfához...